A Munka törvénykönyve 2023. január 1. napjával hatályba lépő módosítása körében az egyik nagy változás, hogy a joggal való visszaélés tekintetében változik a bizonyítási teher:
A joggal való visszaélés tilalmának megsértésére alapított munkajogi igény esetében az igény érvényesítőjének kell bizonyítania a tilalom megsértésének alapjául szolgáló tényt, körülményt és a hátrányt, míg a jog gyakorlójának kell bizonyítania, hogy az igény érvényesítője által bizonyított tény, körülmény és hátrány között okozati összefüggés nem áll fenn.
Tehát fordított a bizonyítási teher. Ezidáig nagyon nehéz volt ilyen ügyeket elkezdeni, nagyon nehéz volt a bizonyítása, például ha négy szem között történt a zaklatás. Ezen könnyít ez a mostani módosítás. Tehát nem a munkavállalónak kell bizonyítania, hogy a munkáltató joggal való visszaélést valósított meg, hanem a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy nem!
A diszkriminációs ügyekben ez a bizonyítási szabály már érvényesül, onnan lehet ismerős. Ott egy kicsit még könnyebb a panaszos általi bizonyítás, hiszen csak valószínűsíteni kell, milyen hátrány érte, és mi a védett tulajdonsága. Onnantól már a bepanaszoltat terheli annak bizonyítása, hogy nincs a kettő között összefüggés.
Biztos, hogy fogja növelni ez a jogszabály változás az esetszámot! Nehéz bizonyítás miatt eddig nagyon kevesen fogtak bele az ilyen ügyekbe, ezen könnyít most a jogszabály változás.
További módosítás is történt a joggal való visszaélés témakörben: joggal való visszaélés esetén kérhető a munkaviszony helyreállítása a peres eljárás keretében. Ez egy nagyon szigorú szankció. Csak a legsúlyosabb jogsértések esetén lehet kérni a visszaállítást, így a joggal való visszaélést is ekként értékeli a jogalkotó.