Ingatlan adásvétel – XIII. kerület – Ügyvéd
Az 50 m2-nél nagyobb hasznos alapterületű ingatlanok esetében az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló 176/2008. (VI.30.) Korm. rendelet rendelkezései szerint kötelező az adásvétel és bérlet tárgyát képező ingatlan energetikai jellemzőit tanúsítani és az erről készült tanúsítványt eladónak vevő részére, illetve bérbeadónak bérlő részére átadni. A szóban forgó kormányrendelet 2023. november 1-jét megelőzően azt is előírta az okiratszerkesztő ügyvédek számára, hogy az adásvételi és a bérleti szerződésben rögzíteni szükséges az ingatlan energetikai jellemzőit leíró tanúsítvány azonosító számát, az úgynevezett HET azonosítót is, továbbá a vevő, illetve bérlő nyilatkozatát arról, hogy szerződésben hivatkozott azonosító számú tanúsítványt vagy annak másolatát az eladótól vagy a bérbeadótól átvette. Az említett kormányrendelet 2023. november 1-jétől hatályos szabályai szerint azonban már nem szükséges az adásvételi és ingatlan bérleti jogügyletek során az okiratokban megjeleníteni az energetikai tanúsítvány azonosítószámát. Kiemelten fontos azonban, hogy ezen, az okiratszerkesztő ügyvédek munkáját valamelyest könnyítő rendelkezés nem érinti az eladó, illetve bérbeadó energetikai tanúsítvány készíttetésére és vevő, illetve bérlő részére való átadási kötelezettségét, tehát azt továbbra is a vevő, illetve bérlő rendelkezésére kell bocsátani az adásvételi, illetve ingatlan bérleti jogügylet keretein belül.
2023. november 1. nem csupán az okiratszerkesztő ügyvédek számára hozott változást az energetikai tanúsítványokkal összefüggésben, hiszen ettől a dátumtól kezdődően az épületek energetikai jellemzőit tanúsító energetikai tanúsítványok érvényességi ideje is változott, a korábbi 10 év helyett 5 évre módosult. Ez a változás különösen az adásvételi jogügyletek vevőit érinti, hiszen ha arra a döntésre jutnának, hogy a szerzéstől számított 5 éven belül értékesíteni kívánják az általuk adásvétel jogcímén szerzett ingatlant, a korábbi vevői pozíciójuk által birtokukba került energetikai tanúsítványt felhasználhatják. Az energetikai tanúsítvány újra felhasználásában megjelenő előny mellett, azonban az 5 éven belüli értékesítés személyi jövedelem adó fizetési kötelezettséget is eredményezhet, melyről egy későbbi blogban fogunk említést tenni.