Blog

Olvassa el legérdekesebb cikkeinket, tekintsen be legizgalmasabb jogi eseteinkbe!

A Munka Törvénykönyvének módosítása

A parlament 2022. december 7-én elfogadta az egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló T/1845. számú törvényjavaslatot, mely– számos más jogszabály mellett – módosítja a Munka Törvénykönyvét („Mt.”) is 2023. január 1-i hatállyal. A módosítások főként az európai uniós jognak és jogharmonizációs kötelezettségeknek való megfelelést szolgálják.

Ezen január elsejétől hatályba lépett módosítás jelentős változásokat eszközöl a munkajogban. 2012 óta hatályos a mostani munka törvénykönyv, így az elmúlt 10 évben ez a legnagyobb módosítás, ami történt.

Két uniós irányelv átültetésén alapulnak ezen munkajogi módosítások, melyeket igazából 2022. augusztus 2-áig kellett volna átültetni, így ez a január 1.-ei dátum is egy elkésett módosítás, amiből kifolyólag van 1-2 olyan szabály, mely visszaható hatállyal kell, hogy érvényesüljön.

Az egyik irányelv az Európai Unióban alkalmazandó átlátható és kiszámítható munkafeltételekről szóló 2019/1152 irányelv, a másik pedig a szülők és a gondozók vonatkozásában a munka és a magánélet közötti egyensúlyról szóló 2019/1158 irányelv. Mindkét irányelv elérhető magyar nyelven, így azt tanácsoljuk, hogy amennyiben jogértelmezési szempontból kérdés merül fel a magyar módosítás kapcsán, úgy mindenképp az interneten keressünk rá a két irányelvre, és sok esetben adhat támpontot az eredeti jogszabály.

Mindkét irányelv munkavállalópárti, de leszögeznénk, hogy a magyar módosítások nem csak munkavállaló pártiak, és nem csak ezen 2 uniós irányelvből eredeztethetőek. Több rendelkezés a bírói gyakorlatot kívánja beültetni a jogszabályba, tehát ami már egyébként is így működött a gyakorlatban, azt most törvényi erőre emelték.

Ez a módosító törvény az egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló 2022. évi LXXIV. törvény, ami különböző foglalkoztatási törvényeket módosít, így meglehetősen nagy terjedelmű.

A törvény hatályba lépése a már említett: 2023. január 1. dátum, mely alól 2 olyan kivétel van, ahol a visszaható hatály érvényesül:

Az egyik az apasági szabadság kapcsán merül fel: Az átmeneti szabályok szerint a munkavállaló 2022. augusztus 2. és december 31. között született vagy örökbefogadott gyermeke után a módosítás hatálybalépésétől számított két hónapon belül jogosult az apasági szabadságot igénybe venni. Itt még hozzátennénk, hogy ha a módosítás hatálybalépése előtt a munkavállaló az apai pótszabadságot nem vette igénybe -mert ugye a törvényben eddig is volt apai pótszabadság -, vagy ha az apai pótszabadságot igénybe vette, annak és az apasági szabadság különbözetének megfelelő munkanapok tartamára jogosult. Tehát lefordítva február 28-ig kérheti a munkavállaló az átmeneti szabályok miatt ezen szabadságot, és ez egyébként 10 munkanapot jelent.

A másik kivétel a szülői szabadság kapcsán merül fel: A munkáltató, ha a munkavállaló gyermeke 2022. augusztus 2.-a és 2023. június 30-a között tölti be a 3. életévét, a szülői szabadságot – a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban – legkésőbb 2023. június 30-áig terjedő időszakban adja ki. Ez tetemes munkavállalót érinthet, ők már jogosulttá válhatnak erre a szülői szabadságra. Aki már január 1. után lesz szülő, annál már nyilvánvalóan egyszerűsödik a szabály, tehát a gyermek 3 éves koráig lehet igénybe venni a szülői szabadságot.

Ezen 2 eset van, aminek visszaható a hatálya, az összes többi szabályt január 1. után kell alkalmazni.

Hasonló tartalmak

Önbíráskodás

368. § (1) Aki abból a célból, hogy jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igénynek érvényt szerezzen, mást erőszakkal

Ági öröklés

A törvényes öröklés körében előzőekben már ismertettük a törvényes öröklés általános rendjét, a leszármazók öröklése körében felmerülő szabályokat,

Bemutatkozás

Dr. Bölcskei Zsolt

Dr. Bölcskei Zsolt vagyok, több mint 20 éves jogi tapasztalattal rendelkezem. 1999 óta vagyok a Magyar Ügyvédi Kamara tagja. A budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen végeztem, summa cum laude minősítéssel.

Szakterületek

Mindenki számára elérhető jogi szolgáltatások, egyéni árakkal!