A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.) a Kötelesrészre vonatkozó részt 2 címre: a Jogosultság a kötelesrészre elnevezésű címre, és a Kötelesrész kielégítése címre bontja. Ezen szabályok nagy terjedelme miatt előző blogunkban már ismertettük a kötelesrészre való jogosultságra vonatkozó rendelkezéseket, jelen blogunkban pedig a Kötelesrész kielégítésére vonatkozó szabályokat ismertetjük a Ptk. alapján.
Kötelesrész kielégítése
Betudás: A kötelesrész kielégítésére szolgál mindaz, amit a jogosult a hagyatékból bármely címen kap, továbbá amit az örökhagyótól ingyenes adományként kapott, feltéve, hogy azt a kötelesrész alapjához hozzá kell számítani.
Ha a kötelesrészre jogosult leszármazó az öröklésből kiesett, leszármazójának kötelesrészébe be kell tudni mindannak az ingyenes adománynak az értékét, amelyet ő és a kiesett felmenő kapott. Több leszármazó az adományt a hagyatékban való részesedésének arányában köteles betudni.
Az örökhagyó a betudást – kifejezett nyilatkozattal – elengedheti. A betudás elengedése más jogosult kötelesrészét nem sértheti.
Felelősség a kötelesrész kielégítéséért: A kötelesrész kiadását vagy kiegészítését a következő sorrend szerint lehet követelni: a kötelesrész kielégítéséért elsősorban a hagyatékban részesedő személyek felelnek; a kötelesrésznek a hagyatékból ki nem elégíthető részéért az örökhagyó által a halálát megelőző tíz éven belül megadományozottak adományaik időbeli sorrendjére tekintet nélkül felelnek.
Több személy felelősségének arányát juttatásaik figyelembe vehető értéke határozza meg.
Aki a juttatástól önhibáján kívül elesett, a kötelesrészért nem felel.
A kötelesrészre jogosult és hozzátartozói korlátozott felelőssége: Aki juttatásban részesült, a kötelesrész kielégítéséért a juttatás egész értékével felel. A kötelesrészre jogosult a juttatásnak azzal a részével felel, amely törvényes örökrészét meghaladja.
A kötelesrészre jogosult házastársa, leszármazója és ennek házastársa mentesül a felelősség alól annyiban, amennyiben valamennyiük juttatásának értéke a kötelesrészre jogosult juttatásának értékével együtt sem haladja meg a kötelesrészre jogosult törvényes örökrészét. Ezt a szabályt nem lehet alkalmazni, ha a kötelesrészre jogosult igényét a házastársával, leszármazójával vagy ennek házastársával szemben érvényesíti.
A törvényes örökrészt ezekben az esetekben a kötelesrész alapja szerint kell számításba venni.
A kötelesrész kiadása: A kötelesrészt minden teher és korlátozás nélkül kell kiadni. Ha a kötelesrész kiadásánál a megmaradó vagyon az örökhagyó házastársának korlátozott haszonélvezetét sem biztosítaná, a kötelesrésznek a korlátozott haszonélvezetet biztosító részét a haszonélvezet megszűnése után kell kiadni.
Ha az örökhagyó a kötelesrészre jogosultnak korlátozással vagy terheléssel hagyott hátra vagyont, a korlátozás a kötelesrészen felüli többletre hatályos. Az örökhagyó úgy is rendelkezhet, hogy a jogosult csak kötelesrészét kapja meg, kivéve, ha a korlátozást vagy a terhelést a kötelesrész tekintetében is elfogadja.
A kötelesrészre jogosult kötelesrészének pénzben való kiadását igényelheti. Természetben – a haszonélvezet kivételével – a kötelesrész abban az esetben igényelhető, ha ez volt az örökhagyó végintézkedéssel vagy élők között nyilvánított akarata.
Ha a kötelesrész pénzben való kiadása akár a jogosultra, akár a kötelezettre sérelmes, a bíróság az összes körülmény mérlegelése alapján elrendelheti a kötelesrésznek – egészben vagy részben – természetben való kiadását.
/Kérjük annak figyelembevételét, hogy az ismertetett jogszabályok, azok terjedelme miatt nem közölhetőek teljes egészben, így jogi problémájának megoldására mindenképp keressen fel jogi szakembert. Cikkünk pusztán tájékoztatásként szolgál. Javasoljuk, hogy mindig vegye figyelembe a cikk megjelenésének időpontját is a folyamatosan változó jogszabályok miatt./